A bundazsák jó melegen tartja a babát akkor is, ha odakint dermesztő hideg van. Az újszülött babák hőszabályozása azonban kezdetben még fejletlen, így könnyedén kihűlhetnek vagy túlmelegedhetnek. Mindenképpen ügyelni kell rá, hogy a pici babát a hidegben melegen kell tartani. A hideg levegő a babára nincs rossz hatással, ugyanakkor, ha lehűl a pici teste, rontja a kórokozókkal szembeni ellenálló képességét, és fogékonyabb lehet a betegségekre. A túlöltöztetés szintén veszélyes lehet a babára. A meleg, többrétegű ruházat alatt a csecsemő könnyedén megizzadhat és az átnedvesedett ruhában megfázhat. Ezért fokozott figyelmet kell szentelni az öltözködésre.
Az első és legfontosabb lépés, amit be kell tartani, hogy amint belépünk egy fűtött, meleg helyiségben azonnal vegyük le a piciről a bundazsákot, és a fejéről a vastag sapkát. Erre akkor is figyeljünk, ha például boltba megyünk vásárolni. A bundazsák használata esetében – ami az egyik alapvető kellék a téli sétákhoz – nagy előny, hogy meleg, vízhatlan és hőszigetelő rétegű. Amikor bundazsákot vásárlunk, akkor figyeljünk ezekre a tulajdonságokra, vagyis fontos, hogy a zsák jól tartsa a meleget, mégse fülledjen be. Ez nemcsak a zsák vastagságától, hanem az anyagától is függ, például a polár vagy termó, irha vagy műszőrme belső réteg és a könnyű poliészter töltet véd a hidegtől, a vízlepergető vagy vízhatlan külső felület pedig szélnek és nedvességnek egyaránt ellenáll. A legpraktikusabb bundazsák a több oldalról nyitható, ráhajtható zsák, ami az egyszerű öltöztetést szolgálja, akár még alvó babánál is.