Egyre inkább azt tapasztalhatjuk magunk körül, hogy a bennünket befogadó világ nagyon komolyan ki van téve az emberek romboló hatásának. Valahol és valami nagyon el lett rontva, ugyanis megfigyelhető, hogy a fiatal generációk tagjai még szívükön viselik a táj szépségeit. Mindenesetre érdemes ezt erősíteni bennük a My Fairy Garden játékokon keresztül. Ennek a kivételes termékcsaládnak az a sajátossága, hogy nem egyszerűen csak különféle kellékeket nyújt, pónik, tündérek, kisházak formájában, hanem feladatot is, hiszen ezeket megfelelően kell összeállítani. A kihívások sorának itt még nincs vége, hiszen My Fairy Garden jóvoltából egy olyan fantasztikus kert születhet, ami élővé válik. Némi földre lesz csak szükség, ugyanis a csomag tartalmazza a kellő mennyiségű fűmagot, amit elvetve és rendszeresen locsolgatva gyorsan szárba kapnak a növények.

Ilyen formában a My Fairy Garden tündérkert valóban a kicsik szem előtt elevenedik meg. Mivel a folyamat nem azonnal történik, így megtanulnak a gyerkőcök türelemmel lenni, boldog szívvel várakozni. Az eredmény pedig nem marad el. Amint meglátjuk a pici kis fűszálakat, ahogy azok elkezdenek életre kelni máris új megvilágításban nézhetünk rá a My Fairy Garden termékekre. A jatektenger.hu weboldalon többféle változatban elérhető az összeállítás. Ennek megfelelően van, ahol kis kertet kell kialakítani, míg máshol egy torony tetején lehet nevelgetni a növényzetet. Bátran állítsuk ezen kihívás elé gyermekeinket és figyeljük a reakciójukat a My Fairy Garden használata közben.