Édesanyám egy nagyon fiatal, energikus nő. Mindig is büszke voltam arra, hogy milyen gyönyörű, fiatal anyukám van. Az osztálytársaim szülei hozzá képest úgy néztek ki, mintha öreg nénik lennének – legalábbis gyerekszemmel ez így volt.
Most már felnőttként bizonyossá vált, hogy az én anyukám valóban sokkal fiatalabb volt a többieknél, de ez nem járt semmilyen hátránnyal számomra. Sőt, mostanra már külön jó is, ugyanis tudok neki én is segíteni olyan témákban, amelyekkel már sajnos ő nem tud kihez fordulni.
Ilyen téma volt például a menopauza is, ami bár egyelőre még csak épphogy kopogtat az ajtaján, úgy döntött, hogy jobb lesz rá felkészülni.
Az egyik dolog, ami őt rendkívüli módon aggasztotta, az a csontritkulás. Szerencsére még semmilyen tünete nem volt ennek nála, de a barátnői és nagymamám kapcsán tudta, hogy erre igenis oda kell figyelni, mert sokan csak akkor veszik észre a bajt, amikor egy picike eséstől combnyaktörést kapnak. Aztán a kórházban jól lecseszik őket, és közlik, hogy hát ilyen csontritkulással örüljenek, ha egyáltalán összeforr újra a csont…
Na de ne fessük az ördögöt a falra, támogattam édesanyám a törekvésében, és javasoltam, hogy kezdjen el szedni valamilyen csontritkulás elleni táplálékkiegészítőt. Nem kellett sokat győzködni, találtunk is rengeteg ilyet a prevenciopatika.hu weboldalon.
A prevenciopatika.hu nem volt már ismeretlen számunkra, nem is véletlen, hogy itt kezdtünk el keresgélni. Néhány éve ajánlotta nekünk egy ismerőst ezt az oldalt, azóta majdnem minden hónapban innen rendelünk vitaminokat. Nagyon kedveljük, ugyanis ár-érték arányban kiválóak, rengeteget tud spórolni egy egészségtudatos ember, ha tőlük rendel.
No de nem csak az árak voltak kiválóak, hanem nekünk hatalmas előny volt, hogy nem kell kimozdulni a házból ahhoz, hogy ezeket beszerezzük. Persze mi sem a nappali kanapéján fekszünk egész nap, épp ellenkezőleg: anya is és én is nagyon pörgős személyiségek vagyunk, jövünk, megyünk, intézkedünk egész nap. Egy ilyen életbe sokszor nem fér bele egy plusz út a gyógyszertárig (ami a városunk másik felében van), vagy ha igen, akkor is napokat halogatva.
Emiatt szoktunk rá arra, hogy online megrendeljük a prevenciopatika.hu-ról esténként, amire szükségünk van. A vitaminok mellett mindenféle vény nélkül kapható gyógyszer is akad, így a náthás időszakban is alkalmazhatjuk ezt a megoldást, hogyha a szükség úgy kívánja.
Nagyon szeretünk itt vásárolni, ugyanis az oldal kezelése egyszerű, a fizetés biztonságos, és a szállítás is nagyon gyors. Általában egyébként a szállításnál figyelünk rá, hogy mindig bepakoljunk annyit a kosárba, amivel elérjük az ingyenes szállításra vonatkozó határt, ugyanis a futárszolgálat díját mindig kicsit felesleges pénzkidobásnak éreztem, és a vitamin pont az a kategória, amiből eláll egy plusz doboz a polcon.
A csontritkulásra rendelt étrendkiegészítőben sem kellett csalódnunk. Remek áron jutottunk hozzá, és egy doboz tartalma nagyjából 2 hónapig elegendő.
Örülök neki, hogy ezt is megrendeltük a prevenciopatika.hu-ról, ugyanis így megnyugodott édesanyám is a csontritkulás témakörét illetően.